A máriatövis és a másnaposság 1.

mariatovis természetBár te megesküdtél már százszor, hogy nem, azonban esetenként mégis előfordul, hogy egy-egy buliban túl sokat iszol. Ha pedig az előző este túl jól sikerült, akkor bizony a következő reggel bizony súlyosan meg kell küzdeni a másnappal: a fejed úgy zakatol, mint egy légkalapács, a gyomrod folyamatosan fellázad bármilyen étellel kerül szembe vele, illetve a közérzeted sem szárnyal éppen az egekig. Azonban úgy tűnik, hogy mégis van remény a számodra. A következőkben megosztunk néhány olyan másnaposság elleni kúrát, ami képes sokszor gyorsabban visszarántani téged a szakadék széléről, mint ahogy azt gondolnád.

A másnaposság kettős problémát jelent az emberi szervezet számára. Egyrészt az alkoholban található méreganyagok okozta túlterhelés miatt a máj sokkal nagyobb megpróbáltatásoknak van kitéve, mint ahogy az egyébként megszokta. A fejfájás és az ehhez hasonló tünetek pedig a kiszáradás miatt jelentkeznek. Nyilván ezt a problémát egyetlen megoldással lehet enyhíteni: rövid idő alatt nagy mennyiségű folyadék elfogyasztásával. Azonban a felhalmozódott toxinok esetében más megoldásra van szükség. A máriatövis egy olyan gyógynövény, amelyet a máj károsodásainak ellensúlyozására használnak már több évszázada, nemrég pedig a tudósok felfedezték, hogy ez a növény kiválóan illeszkedik a másnaposság elleni kúrákban. A máriatövis porított formában úgy működhet, mint az erős másnaposság gyógyírja, illetve ha az alkoholfogyasztás előtt használjuk, akkor segítségével még a másnaposságot is megelőzhetjük. Klinikai bizonyítékok támasztják alá, hogy a máriatövis igen erősen képes blokkolni a toxinok jelenlétét, ezért nemcsak a másnapossággal szemben használható, mivel képes csökkenteni a rákos sejtek növekedését, javítja az inzulinrezisztenciát, illetve a drogok és mérgek okozta májkárosodást is képes a visszájára fordítani.


A bejegyzés trackback címe:

https://maria-tovis.blog.hu/api/trackback/id/tr847073083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30
süti beállítások módosítása