Alanin-amino-transzferáz (ALT)

A máriatövis kiegészítőket a Rostoropsa nevű növényből készítik el, amiket már történelmileg is felhasználták a máj és az epehólyag betegségek kezelésére. Ez a növény sznet bogányként, Mária bogáncsként és Szűzanyag bogányként is ismert. A máriatövis segíthet akkor is, ha megemelkedett az ALT-szintünk (alanin amino-transzferáz), azonban fontos, hogy előtte beszéljünk orvosunkkal.

Silymarin

A silymarinról úgy vélik, hogy a máriatövis aktív vegyülete, ami fontos szerepet játszik a máj egészségében. A National Cancer INstitutes szerint a laboratóriumi vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a silymarin stabilizálja a sejtmembránokat, így megakadályozza, hogy méreganyagok jussanak be a sejtekbe, tehát úgy működik, mint egy antioxidáns. A máriatövis ezenfelül csökkenti a glutation-S-transzferáz szintjét, illetne növeli a glutation nevű fehérje szintjét a sejtekben A glutation egy olyan anyagcsere enzim, ami antioxidánsként működik és csökkenti bizonyos toxikus anyagok hatását a szervezetben.

maria-tovis.jpg

Alanin-amino-transzferáz

Az alanin-amino-transzferáz, vagy más néven az ALT, egy vérvizsgálat során meghatározható és általában ezzel szokták kiszűrni, ha a májban valamiféle károsodás van jelen. Az ALT-szintje a vérben növeli a krónikus betegségek, mint például a máj cirózis vagy a hepatitis esélyét. Ezenfelül az ALT szintjének vizsgálatával nyomon lehet követni a májbetegségek kezelésének előrehaladását, mivel idővel, ha a gyógyszer vagy kiegészítő megfelelő, akkor vissza lehet állítani a normális szintre. A laboratóriumi kutatások igazolták, hogy a silymarin képes csökkenteni az ALT-szintet a vérben, tehát hozzájárul a májbetegségek kezeléséhez is.

A máriatövis kiegészítők a silybum marianum növény magjaiból készülnek, amelyeket a történelem során is már számos helyen felhasználták a máj és az epehólyag betegségeinek kezelésére. Ez a növény máriabogáncsként, Szent Mária növényként, illetve vadon élő articsókaként is ismert. Tudni kell róla, hogy képes csökkenteni a megemelkedett ALt-szintet, de nagyon fontos, hogy mindig konzultáljunk orvosunkkal, mielőtt ilyen célra el kezdjük használni a máriatövises kiegészítőket.

Májbetegségek

A krónikus májbetegségek közé tartozik a májfibrózis, ami előrehaladva májcirrózist okozhat, állítja az University of Maryland Orvosi Központ. Ezek a betegségek hegeket idézhetnek elő a májban, így károsodnak a szövetek, ami csökkenti a máj vérellátottságát. Ha ilyen károsodás lép fel, akkor a máj nem lesz képes megfelelően feldolgozni a gyógyszereket, tápanyagokat és méreganyagokat. Ilyen esetben kialakulhat a májgyulladás, a hepatitis, aminek kockázata még inkább megnövekszik a túlzott alkoholfogyasztás vagy dohányzás, egy vírusos fertőzés vagy egy immunrendszeri diszfunkció hatására. Azonban a silymarinnal mindez kivédhető, hiszen képes csökkenteni a megnövekedett ALT-szintet, ami egyébként az ilyen májbetegségek következtében növekszik meg.

Óvintézkedések

A máriatövis kiegészítők általában biztonságosnak tekinthetőek, de mivel ezek kölcsönhatásba léphetnek más gyógyszerekkel nagy dózisban, ezért érdemes megfontoltan használni őket. Nagy mennyiségben hashajtó hatású is lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://maria-tovis.blog.hu/api/trackback/id/tr6412511309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása